Nemi diszfória

Mi az a nemi diszfória?

Ahhoz, hogy megértsük a nemi diszfória fogalmát, fontos, hogy tisztában legyünk néhány alapvető definícióval. Ilyen először is a biológiai nem és a társadalmi nem fogalma és az ezek közötti különbség. A biológiai nemünket a belső és külső nemi szervek, hormonok és kromoszómák határozzák meg. Ez alapján három kategóriát határozunk meg: nők, férfiak és interszex emberek (Az interszex személyekről itt olvashatsz még). A társadalmi nem ehhez képest azoknak a viselkedésnek, elvárásoknak és tevékenységeknek az összessége, amit biológiai nemünk alapján a társadalom társít a biológiai nemekhez és így hozzánk is. Fontos, hogy sem a biológiai, sem a társadalmi nem nem határozza meg az egyén nemi identitását, ami pedig az adott személy mélyen belsőleg érzett, szubjektív megélése a társadalmi nemekkel kapcsolatban. Vagyis, hogy ő maga milyen (társadalmi) neműnek érzi, érzékeli, látja és írja le magát. Nemünk kifejezése különböző formákban jelenik meg az öltözködésünkben, hajviseletünkben, beszédünkben, stílusunkban és viselkedésünkben is.

A fenti kifejezések ismeretében elkezdhetjük feltérképezni, hogy mit is jelent a nemi diszfória. Ha a nemi identitásunk nincs összhangban a születéskor meghatározott biológiai és társadalmi nemünkkel, amit hozzánk társítanak, akkor előfordulhat, hogy a saját testünkkel kapcsolatban kényelmetlen és elégedetlen érzéseink lesznek. A diszfória érzése lehet szociális eredetű is, ha az adott ember olyan nemi szerepbe kényszerül, ami nemi identitásától klasszikusan eltérő a társadalom szemében. A nemi diszfória olyan mértékű is lehet, hogy többek között szorongás, depresszió, nyugtalanság vagy egyéb tünetek jelenhetnek meg az adott személy mindennapi életben. Az erős diszfória érzése öngyilkossági gondolatokahoz, kísérletekhez és öngyilkossághoz is vezethet.

A transznemű emberek azok, akiknek biológiai neme és nemi identitása nem egyezik meg (A transzneműségről itt olvashatsz még). A transz ernyőfogalom alá sok különböző identitást sorolunk a bináris transznemű nőkön és férfiakon kívül. Ilyen például a nem-bináris (ami egyben identitás és ernyőfogalom is), a genderqueer, a genderfluid, a demigirl/demiboy és még sok más identitás az alapján, ahogy a különböző emberek meghatározzák magukat.

Például lehet, hogy valakinek biológiailag női nemi szervei vannak, de nem nőként azonosítja magát és nem érzi magát nőiesnek. Vagy lehetnek valakinek biológiailag férfi nemi szervei, de nem férfiként azonosítja magát és nem érzi magát férfiasnak. Természetesen ezek a legáltalánosabb példák, és ahány transz ember, annyiféle test, tapasztalat és megélés lehetséges.

Bár a nemi diszfória erős negatív érzése leginkább a transznemű embereket és a transz ernyőfogalom alá tartozókat érinti, ettől függetlenül bárki megélhet nemi diszfóriát saját testével kapcsolatban, a társadalom által feléje támasztott elvárások miatt biológiai vagy társadalmi neme alapján.

A nemi diszfória nem függ össze a szexuális irányultsággal. A nemi diszfóriával élő emberek lehetnek többek között heteroszexuális, meleg, leszbikus vagy biszexuális személyek is.

A nemi diszfória jelei

Sok ember, aki nemi diszfóriát él meg, erős és hosszantartó vágyat érezhet arra, hogy olyan életet élhessen, olyan testben, ami jobban megfelel a nemi identitásának, vagy jobban kifejezi azt. Ennek eléréséhez van, aki orvosi segítséget vesz igénybe és hormonterápiával vagy nemi megerősítő műtétekkel éri el célját. Fontos, hogy a nemi diszfória nem mentális betegség, de okozhat lelki problémákat a diszfóriát megélők életében.

Azok, akik nemi diszfóriával élnek, gyakran megváltoztatják a külsejüket (öltözködés, hajviselet, stb.), viselkedésüket vagy szokásaikat, érdeklődési körüket, hogy enyhítsék a számos lehetséges érzés mellett, a diszkomfort és distressz érzését. Az utóbbi érzések mellett tapasztalhatnak még alacsony vagy kevés önbizalmat, szociális elszigetelődést és visszahúzódást, depressziót, szorongást és önmaguk elhanyagolását.

A nemi diszfória mindenkire másképpen van hatással. Lehet, hogy úgy érzed,

  • a nemi identitásod ellentétes a biológiai nemeddel,
  • csak a preferált nemi identitásodnak megfelelő nemi szerepben érzed jól magad (ez magában foglalhatja a nem-bináris identitást is),
  • el kell rejtsd vagy meg kell szabadulj a biológiai nemedre utaló fizikai jelektől, mint például a mellek vagy az arcszőrzet,
  • erős az ellenszenved a biológiai nemedhez tartozó nemi szervekkel kapcsolatban,
  • magányos és/vagy másoktól elszigetelt vagy.

Az is előfordulhat, hogy a barátok, osztálytársak, munkatársak vagy a család nyomást gyakorolnak rád, hogy bizonyos módon viselkedj. Illetve zaklatással is szembesülhetsz, mikor enyhíteni szeretnél a nemi diszfória okozta rossz érzéseken. Ezen érzések vagy elfojtásuk hatással van az érzelmi és pszichológiai jólétünkre, ezért fontos, hogy felismerjük és változtassunk rajtuk vágyainknak megfelelően. Ha kell, keress affirmatív (megélésedben megerősítő) segítséget (erről itt olvashatsz), ha a fenti rossz érzésekkel, nemi diszfóriával kapcsolatban kell támogatás. Illetve, ha zaklatás, bántalmazás ér, mindenképpen kérj segítséget például a Háttér Társaság Információs és Lelkisegély szolgálatánál.

A nemi diszfória egy ember életében

A gyerekek nem úgy születnek, hogy beléjük van kódolva társadalmi nemük a biológiai nemük alapján. Ezeket később, a környezetüket megfigyelve tanulják meg és kezdenek el azonosulni valamelyik nemmel.

A gyerekek érdeklődést mutathatnak olyan ruhák vagy játékok iránt, amelyek a társadalom szerint inkább az ellenkező nemhez kapcsolódnak. Lehet, hogy kifejezik elégedetlenségüket a külső nemi jellemzőikkel kapcsolatban. A különböző szerepjátékok sem szokatlanok a kisgyermekeknél, amiben a sokféle nemi szerepeket próbálják ki az alapján, amit a környezetükben tapasztalnak másoktól.

Ezek a fajta viselkedések azonban meglehetősen gyakoriak gyermekkorban, és a felnőtté válás részei. Ez nem jelenti azt, hogy minden így viselkedő gyermeknek nemi diszfóriája van, vagy hogy nemi identitása eltér a biológiai nemétől.

A gyermekek egy kis része azonban tartós és súlyos szorongást érezhet a nemi diszfória miatt, amely az idő előrehaladtával egyre rosszabb lehet. Vannak, akik előszeretettel gúnyolódnak mások történetein és tapasztalatán, mondván hogy gyerekkorukban ők is dinoszaurusz, delfin vagy csillámpóni akartak lenni. Egy Reddit hozzászóló érzékletesen regál az ilyen kommentekre, azzal érvelve, hogy aki dinoszaurusz akart lenni, az a transz gyerekkekkel ellentétben nem sírta magát álomba azért, mert nem értette miért nincsenek dínó karmai és nem érzett megmagyarázhatatlan szégyent a hiányuk miatt. A tükörben magát dínó jelmezben meglátva nem zaklatta fel a sok nem dinós rész, ami még mindig látható volt. És nem sírt azon sem, ha mások a jelmezt meglátva dínó jelmezes gyermeknek hívták, dínó helyett. Míg egyes gyermekek csak szerepjátékot játszanak, addig más gyermekek olyan hiteles képük van önmagukról, ami egyetlen külső szemlélőnek sincs. A környezet feladata meghallani a gyermekeket, akik ilyen problémát jeleznek és segíteni őket.

Ha a gyermeke azt mondaná önnek, hogy hangokat hall, nem érdekelné, hogy túl fiatal ahhoz, hogy megértse a skizofréniát. Ha azt mondaná, hogy fájdalmat érez a gyomrában, nem tombolna a „liberális orvosok agymosása miatt”. De ha egy gyerek azt mondja: „Fáj, amikor azt mondják, hogy fiú/lány vagyok”, akkor hirtelen konzervatív mumussá válik az ötlet, hogy ezt a tünetet kezeljék.” – YetUnrealised nevű felhasználó

A serdülőkorban általában már tisztán érzékelik és meghatározzák nemi identitásukat az emberek, és ilyenkor sokkal jobban felerősödhetnek a nemi diszfória jelei is. Ez egy nehéz életkor, mivel elindul a másodlagos nemi jellegek kialakulása és az ember felismerheti a problémáját, de a jogi keretek például Magyarországon sem teszik lehetővé, hogy változtasson a helyzetén. Ekkor már tudhatják, hogy fizikai megjelenésük nem felel meg nemi identitásuknak, valamint azt is, hogy hogyan szeretnék ezt a problémát kezelni.

Ezek az érzések felnőttkorban is folytatódhatnak, vagy lehet csak akkor jelennek meg, és vannak, akik erősen vágynak arra, hogy megváltoztassák fizikai megjelenésüket vagy annak egyes részeit.

Mi segíthet?

Ha a nemi diszfória miatt negatív érzéseket, szomorúságot, szorongást érzékelsz magadon, akkor kérj szakmai segítséget pszichológustól, és beszélgess támogató hozzátartozókkal, barátokkal.

A nemi diszfóriát lehet enyhíteni, aminek célja, hogy segítsen az embereknek úgy élni, ahogy szeretnének, az általuk preferált nemi identitásnak megfelelően. Ezt a folyamatot, ami a társadalmi és biológiai nemet a nemi identitáshoz közelíti, tranzíciónak vagy átmenetnek hívjuk. Hogy ez a folyamat pontosan milyen lépésekből áll, az egyénenként eltérő és minden esetben más és más. Az átmenet lehet jogi, szociális, medikális és egyéb jellegű is. Néhány ember számára az átmenet az identitásuk elfogadásáról, megerősítéséről és/vagy visszaigazolásáról szól önmaguk vagy környezetük által. Mások számára olyan változásokat jelenthet, mint például a hangjuk megváltoztatása, hormonkezelés vagy műtét. De a folyamat része lehet a hivatalos név és nem megváltoztatása az okmányokban és anyakönyvi kivonaton.

A szociális tranzíció része lehet, hogy az egyén elkezdi megélni valódi nemi identitását élete különböző területein. Például kiválaszt a nemének megfelelő nevet, és megkéri a környezetét, hogy így szólítsák. De a hajvágás/hajnövesztés, a ruhák lecserélése és általánosságban a külső megjelenés megváltoztatása is segíthet.

A saját test okozta diszfóriát csökkentheti és a környezetünk által érzékelt nemet befolyásolhatja a maszkulin megjelenésű transz férfiaknak a “packer” és “binder” viseléssel. A packer a pénisz okozta dudort hivatott helyettesíteni, míg a binder a mellkas ellaposítására és a mellek elrejtésére szolgál. A feminin megjelenésű transz nőknek a hajviselet, smink, testszőrzet eltávolítás, és öltözködés segíthet a kellemetlen érzések csökkentésében.

A jogi tranzíció jelenleg nem lehetséges Magyarországon, ami azt jelenti, hogy nem lehet a hivatalosan bejegyzett nemet megváltoztatni okmányokban, ez által a bejegyzett nemtől eltérő nevet sem lehet felvenni. Erre esetleg az lehet megoldás, ha kevésbé feminin/maszkulin nevet választunk, és azt vesszük fel.

A medikális tranzíció része lehet a hormonkezelés elkezdése vagy különböző nemi megerősítő műtét elvégzése. A medikális tranzíció néhány formája:

  • Hormonterápia: ösztrogén vagy tesztoszteron hormonok használatával a kívánt külső nemi jellegek kialakítása. A hormonkezelést endokrinológiával foglalkozó szakorvosnak kell felügyelnie. Fontos, hogy ne kezeljük magunkat hormonokkal szakember konzultációja és felügyelete nélkül. Nem lehet tudni, hogy az interneten rendelt hormonkészítményekben mit adnak el nekünk, és rendszeres ellenőrzés nélkül árthatunk magunknak.
  • Hormongátlás: ez a gyógyszeres beavatkozás késleltetni tudja a pubertáskori változásokat, amíg elég idős és érett nem lesz az egyén, hogy maga döntsön a tranzíciójáról. Ezzel elkerülhető, hogy az alany megtapasztalja a neméhez nem illő testtel történő pubertáskori fizikai változások traumáját. Ez a lehetőség, a megfelelő jogi és egészségügyi szabályozással már elérhető serdülőkorú fiataloknak.
  • A beszéd- és nyelvterápia segíthet a nemi identitásodnak megfelelőbb hangszínt adni. Ha igény van rá, akkor hangszálműtétet is el lehet végezni.
  • Nemi megerősítő műtétek: Olyan különböző műtétek, amivel az elsődleges és másodlagos nemi jellegeket a megélt nemi identitáshoz közelítik. Igaz, a nem jogi elismerése nem lehetséges Magyarországon, de ez nem jelenti, hogy a nemi megerősítő beavatkozások elvégzése is elérhetetlen lenne.

Fontos megjegyezni, hogy nemi megerősítő beavatkozásokat cisznemű emberek is igénybe vesznek. Ilyen lehet egy hormonzavaros állapot terápiás kezelése, tartós szőreltávolítás vagy az elsődleges és másodlagos nemi jellegek (mellek, nemi szervek) egészségügyi vagy szépészeti műtéte is. Azzal, hogy az orvostudományi és társadalmi norma külön kategóriaként kezeli a transznemű emberek orvosi beavatkozásait, azokat a társadalmi igazságtalanságokat erősítik meg, amivel ez a közösség amúgy is együtt él. Ilyen például az erőszak, a kirekesztettség és peremre szorulás társadalmi szinten és a csoport kulturális elnyomása. 

Keresd fel a következő szervezetek valamelyikét, ha további segítségre lenne szükséged a nemi diszfória témájában:

Ez a kifejezés a nemi diszfória ellentéte. A nemi eufória az, amikor az egyén saját nemi identitásával kapcsolatban pozitív érzéseket él meg. Azért népszerű ez a fogalom, mert pozitív kiegészítő jelentése van a nemi diszfóriával szemben. Transznemű emberek úgy írták le a nemi eufóriát, hogy az a fizikai testükkel, a szociális tapasztalataikkal és/vagy az énképpel és identitásukkal kapcsolatos belső és külső kiváltó okokból ered. Ez a pozitív érzés nem szexuális vágyból, fétisből jön. Olyan dolgok okozhatnak a nemi eufóriát, mint hogy

  • az általad választott neveden szólítanak,
  • a nemi identitásodnak megfelelő ruhát viselsz,
  • a hajad feminin, maszkulin vagy androgün módon történő levágása,
  • a testszőrzeted megnöveszted vagy levágod, borotválod,
  • a környezeted is a nemi identitásodnak megfelelően kezel,
  • a tükörben önmagadat látod.

Az eufória mértéke egyre nőhet a tranzíció előrehaladtával és az által, hogy az egyén például nemi megerősítő orvosi ellátáshoz jut, nemét úgy fejezi ki, ahogyan szeretné, vagy mások egyre többször erősítik meg őt identitásával kapcsolatban.

Egy kutatásban így fogalmazott az egyik nembináris résztvevő: “A diszfória tényleg nem segít; csak zavart és gyötrelmet okoz. Az eufória irányít és megmutatja, hogy merre akarsz menni az utadon.”

Hivatkozások:


Témák

Téged mi foglalkoztat?

Affirmatív Aszexuális Bántalmazás Bántalmazó párkapcsolat Chemszex Coming out Család Depresszió Egészséges párkapcsolat Előbujás Előítélet Fiatal Függőség Gyűlölet-bűncselekmény Gyűlöletbeszéd HIV Identitás Iskolai bántalmazás Jogsegély Közösség Lelkisegély Leválás LMBTQ-barát pszichológus LMBTQ sportklub Megküzdés Nembináris Nemi diszfória Oktatás Politika Rasszizmus Segítő szakmák Self-care Szerhasználat Szorongás Terápia Transznemű Transz szervezetek Trauma Zaklatás Ártalomcsökkentés Érzelmi intelligencia Önelfogadás Öngondoskodás Önismeret Öszinteség