Észrevetted már magadon, hogy egyes helyzetekben akkor is nehezedre esik nemet mondani a másik javaslatára vagy kérésére, amikor egyáltalán nincs hozzá kedved, vagy az aktuális kapacitásaidat meghaladja a kérés? Legyen az egy közös mozizás vagy egy új sportolási lehetőség kipróbálása egy barátunkkal, vagy éppen a főnökünk által a sokadik, vállunkra pakolt feladat a munkahelyünkön, valamilyen formában mindannyiunk szembesült már azzal, hogy képtelenek vagyunk nemet mondani, vagy legalábbis nehézséget okoz. Mi áll emögött a sokunkra jellemző viselkedési gyakorlat mögött?
Számos ok sorakozhat fel a nemet mondásra képtelenség mögött:
- Az emberi kapcsolatok egyik alapja a reciprocitás: egyszer egyikünk tesz bele többet, következő alkalommal a másik enged, vagy segít nekünk. Emiatt keletkezhet bennünk az az érzés, hogy ha elutasítunk egy kérést, nem felelünk meg a társas kapcsolatokra jellemző íratlan szabályoknak. Ilyenkor attól is félhetünk, hogy ez fenyegeti a kapcsolat jövőjét, és visszacsaphat ránk a későbbiekben.
- Nem mindenki kezeli könnyen a visszautasítást, és ez konfliktus forrása lehet, amivel sokunk nehezen néz szembe, sőt, akár mindent meg is tesz, csak hogy elkerülje.
- Ha a kelleténél alacsonyabb az önbecsülésünk, hajlamosak lehetünk arra, hogy mindig mások kedvében járjunk. People pleasing, ismerős? Igen, még akkor is, ha ez a saját igényeink, hovatovább a szükségleteink rovására megy.
- Vannak köztünk olyanok is, akikben zsigerileg lapul a késztetés, hogy segíteni kell másoknak, mert ez növeli az önértékelésüket, ráadásul még a másikkal való kapcsolatukat is megerősíti.
- És persze ne feledkezzünk el az eltérő kulturális szokásokról sem. Bizonyos kultúrkörökben és társadalmi közegekben az az elvárt udvariassági minimum, hogy teljesítsük mások igényeit, és fel sem merülhet, hogy létezik a szótárban a nem szócska.
De vessünk egy pillantást az érem másik oldalára is: ha jobban megvizsgáljuk a minket az élet minden pillanatában körülvevő társadalmi közeget, nyilvánvalóvá válik, hogy a toxikus igen-mondás kultúrájának spiráljában forgunk. Az az elvárás mindannyiunk felé, attól leszünk menők egy baráti társaságban, vagy akkor száguldunk szélsebesen előre a ranglétrán a szakmánkban, ha bevállalósak vagyunk, ha bátran keblünkre ölelünk minden újat és ismeretlent. Apropó bátorság: gondoljunk arra ilyenkor, hogy sokszor a nemet mondáshoz igenis több bátorság kell.
Ráadásul nemcsak a saját határaink átlépése lehet egy-egy elutasítás meghozása, hanem az öngondoskodási gyakorlataink közé is beépíthetjük. Amikor ugyanis nemet mondunk, teret adunk önmagunknak a töltődésre, hallgatunk a saját igényeinkre, hogy kizárólag olyan tevékenységekben vegyünk részt, melyek összhangban vannak az aktuális céljainkkal. És ebben bizony nemcsak a kollégáinkkal, a szomszédainkkal vagy a távoli rokonainkkal kell meghúzni a határokat, hanem a legszorosabb baráti és családi kapcsolatainkban, valamint a partnerünkkel szemben is. Tartsuk fejben, hogy végső soron akkor, amikor nemet mondunk, nagyobb kontroll van a saját időnk felett: ez pedig lehetőséget nyit arra, hogy tartalmasan töltsük meg az életünket.
Mikor kell tényleg nemet mondani? Intő jel lehet, ha a kapacitásunk végét járjuk, és nem akarunk besétálni a kiégés utcájába. Hasonlóan vörösen villogjon a fejünkben a lámpa, ha a kérésre adott igen mentálisan padlóra küldene minket, és csak emésztenénk magunkat, hogy miért nem voltunk képesek a sarkunkra állni. Ha pedig rendelkezünk már olyan tapasztalattal, hogy a múltban egy hasonló kérésre igent mondtunk, de mérhetetlenül megbántuk, akkor tényleg jobban járunk, ha elutasító választ adunk.
Na, de mégis hogyan lehet kedvesen, ám egyértelműen és határozottan nemet mondani?
- Ne csak egy odavetett “nem érdekel” legyen a válaszunk. Köszönjük meg a kérdést vagy a felajánlott lehetőséget, jelezzük, hogy jólesik a másik figyelme.
- Fogalmazzunk tisztán és határozottan, hogy ne okozzunk félreértést, kerüljük a lebegtetést, ami azt a benyomást keltheti a másikban, hogy talán mégis van kedvünk vagy időnk arra, amit kért.
- Miután nemet mondtunk, ne engedjük, hogy a másik fél tovább próbálkozzon, vagy nyomást gyakoroljon ránk, tartsuk meg a határainkat.
- Ha amúgy szívesen részt vennénk a felajánlott programon, vagy ismerünk mást, akinek van ideje arra a feladatra, amire minket kértek fel, akkor ajánljunk alternatívát.
- Ugyan nem kötelező minden esetben megindokolni, hogy mi áll az elutasítás mögött, ha szeretnénk teljes képet nyújtani, a másik fél számára ezzel megkönnyíthetjük döntésünk megértését.
Amikor egy lehetetlennek tűnő helyzetben végül nemet merünk mondani, legyünk magunkra büszkék, és ne gondoljuk, hogy ettől rosszabb emberek lettünk. Sokkal fontosabb egyenesnek és őszintének maradni, mint mindig meghunyászkodni és kedvtelenül beledobódni olyan helyzetekbe, amik egyáltalán nincsenek az ínyünkre.